Továbbléptető

Mivel az Alapítvány által leginkább támogatott Kismamaház átmeneti segítséget tud nyújtani a rászoruló családoknak felmerült a kérdés, hogy hogyan lehetne segíteni azoknak a családoknak, akik az ott tartózkodási idő letelte után még nem tudják rendezni lakhatásukat. Azok a családok, akiknek nincsenek rokoni, baráti kapcsolataik, nem rendelkeznek megfelelő anyagi háttérrel, a rendszerben maradnak. Erre a problémára kereste már évek óta a lehetséges megoldást az Alapítvány. Az elképzelés, hogy ingatlant vásároljon, és ezt egy vagy több családnak a rendelkezésére bocsássa elfogadható megoldásnak bizonyult, ugyanakkor a szükséges anyagi háttér hiányzott. Külföldi támogatóink segítségével azonban megvalósulhatott a terv, elkezdődhetett a Továbbléptető Program.

Ez a program lehetőséget kíván adni olyan tartós krízisben levő anyáknak, akik a Kismamaházban eltöltött idő után sem tudják lakhatásukat rendezni, ugyanakkor képesek az önálló életre, anyagi lehetőségeik azonban nem engedik meg, hogy albérletbe költözzenek.

Az Alapítvány tulajdonában levő ingatlanokban négy család részére tudunk lakhatást biztosítani, akiknek jelentős anyagi segítség az , hogy nem kell bérleményért fizetniük. 2004.-év folyamán került sor az első lakók és az Alapítvány közötti Szerződés és Házirend kidolgozására, a megfelelő és mindkét fél számára kedvező feltételek meghatározására. Az Alapítvány a lakás közös költségét, a biztosítását, felújítását, karbantartási díját is magára vállalja. A Továbbléptető lakások  lakói továbbra is tudnak takarékoskodni, és ebben az átmeneti időszakban lehetőség nyílik arra, hogy problémáikat már ne csak segítséggel, hanem önálló problémamegoldó képességük fejlesztésével tudják megoldani. Az Alapítvány segítő szerepe a Kismamaházban a Továbbléptető Programban is nélkülözhetetlen, mivel az intézményben szerzett tapasztalat, és a lakók ismerete jelentősen megkönnyíti munkánkat. A lakások a Kismamaház közelében vannak, így a gyermekeknek nem kell iskolát váltaniuk, és a korábbi ismeretségi körükben maradhatnak. Az egészségügyi ellátásuk, esetleges rendszeres kezeléseik-terápiáik (logopédia, pszichológia) is ugyanott folytatódhatnak. Jelenleg a programban részt vevő családok a havi kiadások mellett tudnak  takarékoskodni, folyamatos munkaviszonyuk van.

Tapaszatalataink alapján nagy szükség van az ilyen segítségre, Programunk folyamatos.Az Alapítvány továbbra is nagy figyelmet fordít a Továbbléptető Program működtetésére.

Vissza